Fonal? Helyzet!

Az elmúlt fél évben nem is egyszer átéltem, hogy komoly fonalhelyzetbe kerültünk. Előre le kell szögezzük, nagyon jó fonalbeszerző helyeink vannak, remek alapanyagok, színek kavalkádja. Minden alkalom, amikor belépünk a boltokba, élmény. Hiába tudom, miért jöttem, mire van szükség, mégis, újra és újra körbejárom a polcokat, megtapogatom a fonalakat, eltelek a színekkel. Nemegyszer előfordult, hogy olyan gombolyagok is beugrottak a kosarunkba, amik nem voltak a "bevásárló listán", de úgy érzetük, ebből lesz valami. Általában lett is. Vagy majd lesz!

Szóval remek beszerzőhelyeink vannak. Nem sok, de annál jobbak. Ezzel együtt sajnos többször hiányt szenvedünk valamelyik fonalból, színből, ami nélkül nem tudunk tovább lépni. Egyre ritkábban ugyan, de néha azt kell mondanunk a vásárlóknak, hogy egy kis türelmet kérünk, mert várunk az alapanyagra. 2 "renitens" fonalunk is van, egy halványsárga, és egy hófehér árnyalat. Hogy miért pont ezek? Nem tudom, de mindkettő alapszínnek számít a Freshka figuráknál, így ilyenkor kibekkeljük a várakozást, aztán feltankolunk, és újult erővel készülnek a figurák! És tudjátok mit? Örülünk neki, ha elfogy valamelyik fonal, mert az azt jelenti, hogy a figurák, amik készültek belőle tetszettek Nektek!

Egy fotózás kulisszatitkai - azaz türelem jó fotót terem!

Ma nekiveselkedtünk a második Nagy Feshka fotózásnak!!!!

Összegyűjtöttük az összes olyan Freshka figurát és "egyebet" (amit most még itt nem nevezünk néven), amikről még nem készült profi fotó és elmentünk Virághoz!

mindenki összpontosít Benedekre

Egy fotózás mindig elképesztően izgalmas folyamat. Az előkészületektől egészen a Facebook oldalunkon látható posztokig vezet az út, és akkor vagy ügyes, ha már a fényképezőgép kattintása előtt tudod, mit szeretnél majd látni a fotókon és majd hova kerül rajtuk a szöveg. Nos, ez nem könnyű feladat.

Villő, a született tehetség
a háttérben Tünde továbbra is horgol

Tündével hónapok óta tervezgetjük az újabb figurákat, "termékeket", és mindenféle egyebet. Dédelgetjük, finomítgatjuk, hogy olyan legyen, amitől a cukiságfaktor-mérő kiüti a plafont! :) Aztán elérkezik ez a pont! És akkor fogjuk magunkat és a környezetünkben fellelhető szabad gyökkel rendelkező gyerekeket és elindulunk a fotóstúdióba, hogy méltóképpen tudjuk bemutatni dédelgetett újdonságainkat. Egy jó fotó elképesztően sokat számít ám...és aki nem ezt mondja, nem profi!

Tehát, nem is olyan rég elérkezett a pont, mikor a cukiságfaktor-mérőnk kiütötte a plafont, így aztán fel is kerekedtünk nagy zacskókkal és szám szerint 3 poronttyal: két kicsivel és egy még nem is olyan naggyal :)

Nézd Benedek, bele tudod tenni a vödörbe!"

Meg persze magunkkal, eszközökkel, a termékekkel és rengeteg megvalósításra váró ötlettel, aminek nyilván csak a fele valósul meg, de helyette születik másik ezer ott a helyszínen. És ez az, amitől elképesztően izgalmas és élő ez a műfaj.

Van egy fotós, akinek különleges szeme van ahhoz, hogy megmutassa a dolgok lelkét! Aztán vagyunk mi Tündével, akik tudjuk, mit szeretnénk látni, és magyarázunk és beleszólunk, és rohangálunk, és gondolkodunk és újragondolunk, azaz amennyire lehet megnehezítjük a fotós életét :) És aztán vannak a modellek: a mi esetünkben pont akkora apróságok, akik már önálló tudatukra ébredve véletlenül sem balra mennek, és jobbra fordulnak, miközben kérésre a fejüket kicsit lefelé döntik. De nem ám! Ezek a gyerekek, jelen esetben név szerint Zsófi és Benedek, akik másfél évesek, csak úgy léteznek a térben. Játszanak, jó esetben a te játékaiddal, és neked az a feladatod, hogy olyan körülményeket teremts, amiben ők is és a termékeid is jól érzik magukat.

Anyukák akcióban: utána ugi-bugi... :)

Így fordulhat elő az, hogy egyszerre 3 anyuka és a fotós is fennhangon éneklik Benedeknek, hogy "előre a jobb kezed, utána hátra, előre a jobb kezed, utána rázzad, utána ugi-bugi...." és így tovább. Remélem Ti is látjátok magatok előtt ezt a képet (kis segítség hozzá fent :)... nos, ott lenni is nagyon vicces volt! :) Aztán persze modellből is akad, aki erre született, és már 5 évesen is pontosan érti, hogy a fotós mit kér tőle, mikor azt mondja neki: "úgy fordulj, hogy én is jól lássam a táskát". Nekem nem lenne egyértelmű, de Villő például ilyen modell. Beül a lámpák kereszttüzébe, a világ legtermészetesebb módján rád mosolyog, és közben pillanatig sem felejti el, hogy ő bemutatja a cukiságot (akiket persze amúgy imád és van otthon neki pár...) és nem pedig csak pózol a kamerának! Egyszerűen tökéletesen hozza azt, amire szükséged van :)

Zsófi felnéz mesterére Villőre, miközben a
háttérben tombol a már említett kupi :)

Na, miután már két órája a fejed tetjén ugrálsz, és hajót csináltál egy fém ládából, és tengert a nyakadban lévő sáladból, úgy érzed: KÉSZ! Mindent lefotóztatok, amit lehet, és már azt is, amit nem. A dolgaid egyenletesen borítják be a stúdiót és minden haj- és idegszálad égnek áll. A gyerekek kimerültek és éhesek, te pedig semmi másra nem vágysz, csak hogy leroskadj a monitor elé és gyönyörködve, nevetve nézegesd végig a délelőtti izzadtságos munka gyümölcsét. Most éppen ez utóbbi lépésnél tartok... és megyek is vissza, mert nagyon izgi! Csak gondoltam elmesélem nektek ezt a szuper délelőttöt.

És hogy lássátok, nem a levegőbe beszélek, csatoltam néhány werk-fotót is :)

Amikor vásározunk

Havonta legalább kétszer is találkozhattok a Freshka standjával. A hónap egyik vasárnapján a WAMP-on szoktunk árulni, egy másik szombaton pedig a Szimpla Kert szervezésében a Fullkolor Designpiacon. A két vásár teljesen eltérő, és ezért is szeretjük mindkettőt. Más vásárlók, más árusok, más környezet. Immár fél éve állunk a standunk mögött időről időre, de még mindig nagyon élvezzük. Jó dolog találkozni a vásárlókkal, nézelődőkkel. Figyelni szoktuk a reakciókat 1-1 új, vagy régebbi figura láttán.

Gyakran a nők szoktak felénk fordulni, a standhoz közeledni, nem nagyon kell őket biztatni, hogy nyugodtan fogdossák meg, milyen puhák és Zebulonék. Vannak azonban lelkes férfiak is, akik aztán teli vigyorral és hihetetlen lelkesedéssel jönnek a cukiságok felé. Ők aztán sokszor valamilyen zsákmánnyal távoznak, vagy még vissza-visszatérnek hozzánk. A gyerekek pedig rögtön nekilátnak játszani is a figurákkal.

Minél több látogatónk van, annál könnyebb 1 vásározós nap. Olyankor gyorsan megy az idő, mindig van kivel váltani pár szót, arra sincs időnk, hogy mi magunk körülnézzünk a többi standon. A Szimplában télen elég hűvös volt, ott bizony jól jött, ha mindig történt valami. A forralt bor tartotta bennünk a lelket. :)

Az elmúlt fél év a tapasztalatszerzés időszaka volt. Kitapasztaltuk, hogyan érdemes készülni, hány figura legyen nálunk, mire lesz még szükség a nap során? Hogyan pakoljunk, hogy minél könnyebb legyen a helyszínre bejutni, és kipakolni? Hol érdemes ebédelni? (Ez utóbbi kérdés még mindig kérdés sokszor.) És persze, biztosak vagyunk benne, a következő fél évben is bőven lesz új tapasztalatunk.

Ahogy bővült a figurák kínálata, egyre sürgetőbbé vált, hogy kitaláljuk, hogyan tudjuk a standunkat is minél otthonosabbá, és praktikusabbá varázsolni. Holnap egy újabb installációt fogunk kipróbálni. Kíváncsiak vagyunk, hogyan válik be?

Ki a kreatív?

Én bizony nem! Sokáig bizonygattam ezt a barátaimnak, amikor látták 1-1 elkészült sapkámat, vagy ajándékba kapott hímzéseiket. És bizonygattam is, hogy én csak elkészítek egy hímzést, aminek a mintáját már valaki előre megadta, vagy újragondolok egy sapkát. A fazon adott, én csak a színekkel, fonalakkal variálok. Tényleg nem gondoltam magam kreatívnak. Vagyis mást értettem kreativitás alatt, mint kellett volna?

Nekem a kreativitás sokáig a művészettel, feltalálással, a vadi új megalkotásával volt egyenlő. Ebben az értelemben nem tartottam magam kreatívnak, csak egy embernek, aki mindig szeret valamit "matatni", készíteni. A saját korlátain belül persze, mert sok mindent nem tudok. A gyerekekkel itthon töltött évek alatt a kézimunka önkifejezési eszközzé, és olyan örömforrássá vált, ami feledtette a házimunka sziszifuszi értelmetlenségét. Mert ha az ember 2 gyerek után összepakol, annak fél percig sincs látványos eredménye, és legfeljebb a hazaeső férj fogja díjazni, hogy be tud lépni a lakásba. De amikor reggel szépen felöltözik a család, és mindenkin egy általad horgolt/kötött sapka díszeleg, akkor nyugodt szívvel nézel hátra az aktuális kupira, mert úgy érzed, valami maradandóbbat alkottál.

Összekerültünk Andival, aki viszont az én korábbi fogalmaim szerint is igencsak kreatívnak mondható. Eredeti ötletek, figurák, kézügyesség, és hatalmas lelkesedés, motiváció. És azt tapasztaltuk, hogy együtt valami egészen mást is létre tudunk hozni.

Tudjuk, hogy valamit szeretnénk, de még nem áll össze, hogyan. Aztán egyszercsak jön egy gondolat, egy ötlet. Az egyikünk továbbgondolja, és végül összeáll mindkettőnkben a kép. Megszületik egy figura, és azt tudjuk mondani, ez igen! Ilyennek képzeltem. Megfogalmazódik egy ötlet, amiről tudjuk, hogy jó, és majd eljön az ideje, amikor megvalósul. Néha csak ámulunk, honnan jött ez a gondolat. Máskor be tudjuk fejezni egymás ötletét. Van, hogy nem is kell hosszasan taglalni, mit, hogyan képzeltünk el, mert értjük egymás gondolatait. Együtt átélhetjük és megvalósíthatjuk a kreativitás különböző szintjeit az önkifejezéstől egészen az újdonság alkotásáig.

Alma mater

Van egy hely, ami Andinak és nekem is sokat jelent. Közös "otthonunk" volt ez, kinek 4, másnak 12 évig. Meghatározó emlékeket, hatásokat adott. Annak idején is volt bennünk valami közös: szívesen vettünk részt táborok szervezésében, ifiskedtünk a fiatalabb korosztály felett. De soha nem gondoltuk, hogy majd egyszer közösen fogunk dolgozni.

Az, hogy egyszer egy iskolában jártunk, persze még nem jelentene semmi. Mégis sokat köszönhetünk ennek az intézménynek: értékeket, gondolatokat, gondolkozást, társat, barátokat. Jó dolog 15 év múlva újra egymásra találni, és újra megismerni a másikat, most már munkatársként.

És miért írok erről? Pénteken egy jótékonysági vásár keretében lehetőségünk volt a régi iskolánkban vásározni. Most mi adhattunk valami nagyon keveset vissza abból, amit annak idején kaptunk. Jó volt látni, hogy most is tele van az iskola lelkes, tenni akaró diákokkal és tanárokkal. Talán egyszer majd közülük is ilyen jó munkatársak kerülnek ki? :)

Miért éppen bárány? - avagy így született Beeerci és Blanka

Miért éppen bárány? Lehetett volna kacsa, vagy csibe, vagy nyuszi. Ja, hogy az már van? Igen, nyuszi már van, és nem húsvéti, mégis van, aki húsvéti ajándéknak rendeli, de mégis kellett valami alkalmi. Nem azért, mert mindig elő kell rukkolni valamivel, nem azért, mert bármilyen nyomás helyeződött volna ránk, hanem azért, mert mi vágytunk rá.

Beeerci és Blanka itt rendelhető meg!

A fonalboltokat járva az ember mindig kap ihletet egy következő figurához, vagy ötlethez. Általában egyedül járok anyagot beszerezni, így vagy tolmácsolom Andinak ötleteimet, vagy meg is veszek 1-1 gombolyagot az ominózus fonalból, hogy együtt tudjunk gondolkozni tovább. Nem mindig lesz belőle valami, de fontos az inspiráció és az új anyagok felfedezése is.

A szőrös fonal már régi ismerős volt, hiszen Oszkár sörénye is ilyenből készült. Már akkor tudtuk, hogy ez a fonal mást is rejteget számunkra. Aztán jött a tél, vége lett a karácsonyi őrületnek, és ahogyan nekiültünk tervezni a tavaszt, felvetődött a húsvét kérdése is.


Így vagy úgy, ez az ünnep sokak számára fontos. Erősen jelen vannak a húsvét szimbólumai is: a színes virágok, tojások, kis fészkek, csibék, kiskacsák, nyuszik és bárányok. Szeretem ezeket a dekorációkat, mert annyira tavasziak, frissek, és a sötét tél után jól esik így dekorálni a lakást. Nem is szoktam megvárni vele a húsvétot!

Hát ezért szerettünk volna valami "freshkás" húsvétit is. Nem kellett sokat gondolkodni, mert kérték is, hogy legyen bárány. A tervezés, és a kivitelezés most is sok időt vett igénybe, mire megszületett Beeerci és Blanka. "Ez legyen kisebb, az orra nagyobb, vagy legyen inkább két pont? Mégis inkább karika. Rózsaszín, sárga, kék... kicsit szőrős, vagy nagyon? MOST JÓÓÓÓ "
Amikor imádjuk, amikor nehezen engedjük el az első elkészült darabokat, akkor tudjuk, igazi freshkás cukiságot alkottunk megint :)

Beeerci és Blanka csak limitált példányszámban kapható, de hogy miért? Erről majd egy másik alkalommal írok. ;)

Kokárdás poszt

A mai WAMP-ra már jó előrelátóan készülünk pár kokárdával.
Azaz elsősorban Tünde, hiszen egy kokárdán már nincs olyan sok tervezni való (megtervezte a történelem), én viszont horgolni nem tudok! ;)

Tünde még annak is jól utána olvasott, hogy most akkor kívülről befelé vagy belülről kifelé jönnek-e helyesen a színek. Mint kiderült, az a jó, ha a piros van kívül és csak valami városi legendából lett az, hogy az az olaszoké, és a miénk pont fordítva kell, hogy legyen. Állítólag a korabeli rajzokon is kívül van a piros.

Persze alapvetően azt hiszem tökéletesen mindegy, ki melyik színt hordja kívül, a lényeg úgyis az, amit neki jelent belül. Ne azt nézzük, miért és hogyan viseli a másik, azzal foglalkozzunk, mi hogyan és miért viseljük!
Tudom, nehéz meghallani a saját gondolatainkat ebben a mai hangzavarban, mikor mindenki folyamatosan a másikra mutogat, és óbégat a médiában és a magánéletben egyaránt, de talán ez jó alkalom lehet arra, hogy megálljunk, és átgondoljuk, miért is hordjuk vagy éppen nem hordjuk március 15-én a kokárdát.

Számomra a kokárda valami gondok, nézeteltérések és egyet nem értések fölött álló szimbólum.
Nemzet, amihez mindenki tartozhat, aki úgy érzi, aki akar.

Jó lenne, ha ezt mindenki hinné, jó lenne, ha mindenki viselné, jó lenne, ha a kokárda MINDENKIÉ lenne!