2015. május 26., kedd

"Nem mondod... :)"

Ez a hétvége is jó kalandosnak ígérkezett. Szombaton esküvőre voltunk hivatalosak Gyulára, másnap egy másik esküvőre Visegrádra.
Én a gyulai esküvőn szinte senkit sem ismertem, párom révén kerültem a meghívottak közé.
Ültetési rend volt, így Zsolt egyetemi csoporttársaival ültünk egy asztalnál. Jó buli volt. Ismerkedtünk, beszélgettünk, táncoltunk és persze boroztunk! :)

Már igencsak hajnal felé járt, mikor tánctól fáradtan üldögéltünk és Eszter (akit én ott ismertem meg) feltette nekem a kérdést:
- És Andi, te mivel foglalkozol?
- Gyerekjátékokat tervezek, kézzel készülnek, horgolják őket. Az a nevünk, Freshka Design.
- Nem mondod - érkezett a döbbent válasz egy hatalmas mosoly kíséretében- mindhárom gyerekemnek van Freshkája! Ha elmondom nekik, hogy veled találkoztam... teljesen odalesznek! :)

Nos, azt hiszem ezen a ponton már majdnem elbőgtem magam, és akkor még hozzátette:
"A legkisebbet Zserbó a kiságyában várta, mikor hazajöttünk vele a kórházból."
Kész! Itt menthetetlenül elolvadtam és nyeltem a büszkeség és meghatottság könnyeit.

Még ma is, mikor már több mint 7000 lájkolónk van a Facebookon, szóval még ma is döbbenetes belegondolni, hogy a Freshka mekkorára nőtt, hogy sokkal nagyobb, mint ameddig látunk, gondolunk és hogy mennyien ismerik, szeretik a termékeinket!

Hálás vagyok és nagyon büszke! Ezek a váratlan visszajelzések annyi, de annyi erőt adnak. Akárcsak a képek, amiket küldtök arról, hogyan életek együtt Dömével, Zebulonnal vagy éppen Kornéllal a rákkal.

Másnap ezt a képet kaptam Esztertől <3
Panni, Máté és Jónás, Zorka, Zserbó és Oszkár társaságában



2015. január 7., szerda

Megálló 2015 kapujában


Ilyenkor év elején azt hihetnétek, hogy nem történik semmi a Freshka háza táján, de ez nem igaz. Ilyenkor szoktunk igazán sokat tervezni, gondolkodni, és mi hagyományosan januárban összegezzük az előző évünket. Idén is ezzel kezdtük, és nem tudtuk megállni, hogy ne vessük papírra azt a sok dolgot, ami történt velünk - és veletek! Együtt. Év közben erre nincs idő, ezért is szeretjük ezeket a januári megbeszéléseket. Most szabadon nosztalgiázhatunk, abban pedig jók vagyunk! :)


FRESHKA A HÁZNÁL

Rögtön az év elején megrendeztük a "Freshka a háznál" fotós játékunkat, amire rengeteg cukibbnál cukibb fotó érkezett, ráadásul élmény volt látni a lelkes kampányaitokat is. A végén akkora volt a hajrá, hogy nem is egy, de két főnyereményt osztottunk ki :)



ROD ÉS RONNEI

Valentin-napra egy új figura-párral készültünk nektek: bemutattuk Rodot és Ronniet, az orrszarvú párt. 






FRESHKA AFRIKÁBAN

Májusban egy óriási kampányba kezdtünk, mellyel a Taita Alapítványt támogattuk, és ennek keretében megszülettek a Fekete bőrű Frushka babák igazi afrikai textilekből. Annyira szerettétek őket, hogy május végére ki is fogytunk belőlük. Kampányunkhoz több híresség is csatlakozott.




A PROJEKT

Nyáron lelkesen dolgoztunk, de ebből ti nem sokat láttatok. Szeptemberre készültek el ugyanis a Posta Biztosítónak horgolt jegesmacik. Óriási munka volt ez a számunkra, amivel rengeteget tanultunk és tapasztaltunk. De a legfontosabb az volt, hogy a macit ti is szerettétek!



TENGERRE SZÁLLTUNK

A nyár se múlhatott el újdonságok nélkül, bemutattuk a Tengeri kollekciót! Kornél, Miron és Olivér hamar a kedvencek közé került. Ahogy mi, úgy ti is nagyon gyorsan szívetekbe zártátok a szivárványszínű kis csapatot.


KITEKINTÉS

Idén nyáron többször is jártunk Bécsben vásározni. Izgatottan figyeltük, hogy állja meg a helyét a Freshka egy idegen országban. Jelentjük, jól! :)




TITUSZ

A Posta Biztosító projektje után alig vártuk, hogy valami újdonsággal is előjöhessünk. Titusz, a tigris ugrásra készen várta, hogy végre megjelenhessen!





PETTERI

Ősszel szusszantunk egy kicsit, hogy aztán egy rendkívüli kampányba kezdjünk: novemberben minden nap új kedvezményekkel vártunk benneteket. Utolsó nap pedig bemutattuk a Sarkvidéki kollekciónk legújabb figuráját: Petterit, a rénszarvast.

WAMPOZÓS

December már a WAMP-ok hónapja volt. Minden vasárnap a Millenáris B csarnokában találkozhattatok velünk, és bizony, sokan eljöttetek, sokan pedig ott ismerhették meg a Freshka figurák világát.


  
A FRESHKA MESÉJE

A mi fejünkben a kezdetektől egy egész világ él a Freshka-figurákból, de ezt sokáig nem tudtuk átadni nektek. Lassan azonban mesévé formálódott a Freshka-világa, benne Zebulonnal, a kíváncsi zebrával és barátaival. Két fejezet már elkészült, de biztos, hogy lesz még folytatása!







És ezek csak a legfontosabb események voltak, nem beszéltünk az új falmatricákról, a többi játékról, vásárról és élményről, amivel tavaly gazdagodhattunk. Mi nagyon élveztük a 2014-es évet, és már most tudjuk, hogy a 2015-ös év is nagyon izgalmas lesz!

Tartsatok velünk idén is, mert ez csak veletek az igazi!

2014. november 26., szerda

Miért éppen Petteri?

Kérdezhetitek jogosan, amikor legújabb figuránkat, Petterit a rénszarvast mutatjuk be nektek. Eddigi tapasztalataink alapján mondhatjuk, hogy a kitalált nevek telitalálatok voltak. Mindig alaposan megrágtuk a névválasztást, ízlelgettük a nevet, sokszor már a figura megszületése előtt voltak ötleteink, máskor csak a kész figurát nézegetve tudtuk eldönteni, mi is az ő neve. Petteri azonban már réges-régen Petteri volt, még mielőtt Andi lerajzolta volna, sőt, még mielőtt elterveztük volna, hogy ő lesz.



Nem tudom, mondtam-e már, de engem mindig is sok minden érdekelt. Talán néha túl sok is. Így alakult, hogy a történelem szak mellett az egyetemen felvettem a finn nyelv és kultúra szakot (erről legalább egy bejegyzést lehetne írni, de már semmi köze nem lenne a Freshkához ;)), és aztán ott is ragadtam a végéig. Ugyan csak három alkalommal járhattam eddig Finnországban, de rengeteget olvastam róla, és azóta is lelkesedek a finn dolgokért, elsősorban a finn designért és a tájért. Első félévesek voltunk, amikor a nyelvtanárunk megtanította nekünk a "Rudolf, the rednose reindeer..." kezdetű dal finn változatát: "Petteri, punakuono oli poro..." Vagyis Petteri, a piros orrú rénszarvas. Az én agyamban azóta ez a dal - legyen bár amerikai eredetű - csakis a finn rénszarvasokról és az igazi finn Mikulásról szól, és a megfoghatatlan idegkapcsolatoknak köszönhetően nem csak finn-, de rénszarvas mániám is lett.

Ahogyan ránézek az itt sorakozó rénszarvasokra, már biztos vagyok benne, nem csak nekem egyértelmű, hogy Petteri egyszerűen Petteri. :)

2014. február 27., csütörtök

Óóóó Afika!


Afrika egy európai ember számára mindenképpen egzotikus vidék. A legtöbben soha nem járunk ott, állat- és növényvilágát csak az állatkertből, vagy mesékből ismerjük, mégis talán ennek a földrésznek az élővilágát ismerjük a sajátunk után a legjobban.

2014. január 29., szerda

Két szerelmes pár...

Ki ne hallotta volna a fenti mondókát. Talán mondta is, kissé gúnyolódva, de legbelül nagyon is irigykedve (vagy féltékenykedve?!) barátnőjére, aki körül az osztály aktuális Don Juanja kergetőzött. A gyerekeknek nem túl kedves ez a mondóka, de idővel átalakul a jelentés.

2013. november 25., hétfő

Nyakunkon a karácsony

Reggel már havazott, amikor az irodába érkeztünk, a kirakatok is karácsonyi dekorációban pompáznak, és a Freshkánál is kitört a karácsonyi láz. Csomagolunk, leltározunk, vajon elég lesz mindenből?
Természetesen idén télre is készültünk valami igazán téli Freshka-figurával, ő lett Peggy, a pingvin. Már most nagyon szeretitek, és ez nekünk is nagy öröm!

Elkészült a webshop, angol és német nyelven is megtalálhatóak vagyunk, és már érkeznek a rendelések Európa különböző tájairól. Elkészült a karácsonyi vásári menetrendünk, és azon törjük a fejünket, idén télen ki lesz a kedvenc karácsonyi ajándék? Mikulássapkát aggattunk Peggyre, karácsonyi kávékülönlegességet szürcsölünk, és Frank Sinatra karácsonyi albumát hallgatjuk. Kell ennél több? Bizony, ez már a második "szezonunk", de a lelkesedésünk ugyanaz, mint amikor először álltunk elétek cukiságainkkal. Reméljük sok helyen személyesen is találkozhatunk, és addig is, örömteli készülődést kívánunk nektek is!

És hogy hol találkozhatunk még idén?
  • december 8-án 10-18-ig WAMP Designvásár
  • december 15-én 10-18-ig WAMP Designvásár
  • december 22-én 10-18-ig WAMP Designvásár

2013. október 30., szerda

1 éves a Zebulon kollekció - Induljon a zebulon-csíkos webshop! :)


Az évfordulók azért vannak, hogy elfelejtsük, lekéssük őket, vagy, hogy rosszul emlékezzünk rájuk, aztán pedig mégis jól megünnepeljük őket. Így jártunk mi is... már tegnap is nagyon készültünk az ünneplésre, aztán az események elsodortak minket. De most itt vagyunk!!! SŐT...