2014. november 26., szerda

Miért éppen Petteri?

Kérdezhetitek jogosan, amikor legújabb figuránkat, Petterit a rénszarvast mutatjuk be nektek. Eddigi tapasztalataink alapján mondhatjuk, hogy a kitalált nevek telitalálatok voltak. Mindig alaposan megrágtuk a névválasztást, ízlelgettük a nevet, sokszor már a figura megszületése előtt voltak ötleteink, máskor csak a kész figurát nézegetve tudtuk eldönteni, mi is az ő neve. Petteri azonban már réges-régen Petteri volt, még mielőtt Andi lerajzolta volna, sőt, még mielőtt elterveztük volna, hogy ő lesz.



Nem tudom, mondtam-e már, de engem mindig is sok minden érdekelt. Talán néha túl sok is. Így alakult, hogy a történelem szak mellett az egyetemen felvettem a finn nyelv és kultúra szakot (erről legalább egy bejegyzést lehetne írni, de már semmi köze nem lenne a Freshkához ;)), és aztán ott is ragadtam a végéig. Ugyan csak három alkalommal járhattam eddig Finnországban, de rengeteget olvastam róla, és azóta is lelkesedek a finn dolgokért, elsősorban a finn designért és a tájért. Első félévesek voltunk, amikor a nyelvtanárunk megtanította nekünk a "Rudolf, the rednose reindeer..." kezdetű dal finn változatát: "Petteri, punakuono oli poro..." Vagyis Petteri, a piros orrú rénszarvas. Az én agyamban azóta ez a dal - legyen bár amerikai eredetű - csakis a finn rénszarvasokról és az igazi finn Mikulásról szól, és a megfoghatatlan idegkapcsolatoknak köszönhetően nem csak finn-, de rénszarvas mániám is lett.

Ahogyan ránézek az itt sorakozó rénszarvasokra, már biztos vagyok benne, nem csak nekem egyértelmű, hogy Petteri egyszerűen Petteri. :)

2014. február 27., csütörtök

Óóóó Afika!


Afrika egy európai ember számára mindenképpen egzotikus vidék. A legtöbben soha nem járunk ott, állat- és növényvilágát csak az állatkertből, vagy mesékből ismerjük, mégis talán ennek a földrésznek az élővilágát ismerjük a sajátunk után a legjobban.

2014. január 29., szerda

Két szerelmes pár...

Ki ne hallotta volna a fenti mondókát. Talán mondta is, kissé gúnyolódva, de legbelül nagyon is irigykedve (vagy féltékenykedve?!) barátnőjére, aki körül az osztály aktuális Don Juanja kergetőzött. A gyerekeknek nem túl kedves ez a mondóka, de idővel átalakul a jelentés.

2013. november 25., hétfő

Nyakunkon a karácsony

Reggel már havazott, amikor az irodába érkeztünk, a kirakatok is karácsonyi dekorációban pompáznak, és a Freshkánál is kitört a karácsonyi láz. Csomagolunk, leltározunk, vajon elég lesz mindenből?
Természetesen idén télre is készültünk valami igazán téli Freshka-figurával, ő lett Peggy, a pingvin. Már most nagyon szeretitek, és ez nekünk is nagy öröm!

Elkészült a webshop, angol és német nyelven is megtalálhatóak vagyunk, és már érkeznek a rendelések Európa különböző tájairól. Elkészült a karácsonyi vásári menetrendünk, és azon törjük a fejünket, idén télen ki lesz a kedvenc karácsonyi ajándék? Mikulássapkát aggattunk Peggyre, karácsonyi kávékülönlegességet szürcsölünk, és Frank Sinatra karácsonyi albumát hallgatjuk. Kell ennél több? Bizony, ez már a második "szezonunk", de a lelkesedésünk ugyanaz, mint amikor először álltunk elétek cukiságainkkal. Reméljük sok helyen személyesen is találkozhatunk, és addig is, örömteli készülődést kívánunk nektek is!

És hogy hol találkozhatunk még idén?
  • december 8-án 10-18-ig WAMP Designvásár
  • december 15-én 10-18-ig WAMP Designvásár
  • december 22-én 10-18-ig WAMP Designvásár

2013. október 30., szerda

1 éves a Zebulon kollekció - Induljon a zebulon-csíkos webshop! :)


Az évfordulók azért vannak, hogy elfelejtsük, lekéssük őket, vagy, hogy rosszul emlékezzünk rájuk, aztán pedig mégis jól megünnepeljük őket. Így jártunk mi is... már tegnap is nagyon készültünk az ünneplésre, aztán az események elsodortak minket. De most itt vagyunk!!! SŐT...



2013. október 10., csütörtök

Hi, my name is Fred!

A béka cuki??? Tettem fel a kérdést még fél éve Andinak. Mert hát, valljuk be, az emberlánya (na jó, én legalábbis) általában idegenkedni szokott a hüllőktől. Persze, elgyönyörködök én egy természetfilmben, ahol kedves kis zöld, lila, sárga békácskák ugrálnak, meg a gyerekeknek is lelkesen mutatom a békát a vízparton, le is fényképezem, csak megfogni ne kelljen. :)

Aztán eszembe jutottak a rajzfilmek, meg a mesekönyvek, ahol a béka általában kedves, vidám és nagyon is cuki állatként jelenik meg. Olyan, mintha lenne a mesebeli béka, meg az igaz. Apropó, mesebeli béka, hát nem belőle lesz a királyfi is? Már hogyne kellene akkor nekünk is!

A végső lökést azonban az adta, amikor Andi lerajzolta, milyen is a Freshka-béka. Tudjátok, mi így működünk. Andi rajzol, ez engem megihlet, és fonalat, horgolótűt ragadok. Nyáron, ahogy formálódott a béka a kezem alatt több kisgyerek is azonnal rávágta a színe láttán, mi is lesz belőle. És azt is hozzátették: "Nekem is csinálsz majd egyet?" Meg kellett hát állapítanom újra, hogy a béka lehet cuki.



Elkészült hát Fred, a minden szempontból kedves, vidám és cuki béka. Imádjuk a szemeit! Meg a kis hasát, és nagy-nagy fejét! Egyelőre királyfi még nem lett belőle, de még bármi megtörténhet!

2013. augusztus 29., csütörtök

Mert kell egy hely... vagy inkább kettő!

Andival való közös munkánk már 1 éves múltra tekint vissza. Ennek persze különböző fázisai és intenzitása volt, de már több mint fél éve mindketten teljes időben, teljes fókusszal csak a Freshkára koncentrálunk. A jó munkához nem csak idő, de hely is kell. Dedikált hely méghozzá, ahol az ember a munkáját végzi. 

2013 január, Freshka iroda = Andi étkezőasztala :)