Ki a kreatív?

Én bizony nem! Sokáig bizonygattam ezt a barátaimnak, amikor látták 1-1 elkészült sapkámat, vagy ajándékba kapott hímzéseiket. És bizonygattam is, hogy én csak elkészítek egy hímzést, aminek a mintáját már valaki előre megadta, vagy újragondolok egy sapkát. A fazon adott, én csak a színekkel, fonalakkal variálok. Tényleg nem gondoltam magam kreatívnak. Vagyis mást értettem kreativitás alatt, mint kellett volna?

Nekem a kreativitás sokáig a művészettel, feltalálással, a vadi új megalkotásával volt egyenlő. Ebben az értelemben nem tartottam magam kreatívnak, csak egy embernek, aki mindig szeret valamit "matatni", készíteni. A saját korlátain belül persze, mert sok mindent nem tudok. A gyerekekkel itthon töltött évek alatt a kézimunka önkifejezési eszközzé, és olyan örömforrássá vált, ami feledtette a házimunka sziszifuszi értelmetlenségét. Mert ha az ember 2 gyerek után összepakol, annak fél percig sincs látványos eredménye, és legfeljebb a hazaeső férj fogja díjazni, hogy be tud lépni a lakásba. De amikor reggel szépen felöltözik a család, és mindenkin egy általad horgolt/kötött sapka díszeleg, akkor nyugodt szívvel nézel hátra az aktuális kupira, mert úgy érzed, valami maradandóbbat alkottál.

Összekerültünk Andival, aki viszont az én korábbi fogalmaim szerint is igencsak kreatívnak mondható. Eredeti ötletek, figurák, kézügyesség, és hatalmas lelkesedés, motiváció. És azt tapasztaltuk, hogy együtt valami egészen mást is létre tudunk hozni.

Tudjuk, hogy valamit szeretnénk, de még nem áll össze, hogyan. Aztán egyszercsak jön egy gondolat, egy ötlet. Az egyikünk továbbgondolja, és végül összeáll mindkettőnkben a kép. Megszületik egy figura, és azt tudjuk mondani, ez igen! Ilyennek képzeltem. Megfogalmazódik egy ötlet, amiről tudjuk, hogy jó, és majd eljön az ideje, amikor megvalósul. Néha csak ámulunk, honnan jött ez a gondolat. Máskor be tudjuk fejezni egymás ötletét. Van, hogy nem is kell hosszasan taglalni, mit, hogyan képzeltünk el, mert értjük egymás gondolatait. Együtt átélhetjük és megvalósíthatjuk a kreativitás különböző szintjeit az önkifejezéstől egészen az újdonság alkotásáig.

Alma mater

Van egy hely, ami Andinak és nekem is sokat jelent. Közös "otthonunk" volt ez, kinek 4, másnak 12 évig. Meghatározó emlékeket, hatásokat adott. Annak idején is volt bennünk valami közös: szívesen vettünk részt táborok szervezésében, ifiskedtünk a fiatalabb korosztály felett. De soha nem gondoltuk, hogy majd egyszer közösen fogunk dolgozni.

Az, hogy egyszer egy iskolában jártunk, persze még nem jelentene semmi. Mégis sokat köszönhetünk ennek az intézménynek: értékeket, gondolatokat, gondolkozást, társat, barátokat. Jó dolog 15 év múlva újra egymásra találni, és újra megismerni a másikat, most már munkatársként.

És miért írok erről? Pénteken egy jótékonysági vásár keretében lehetőségünk volt a régi iskolánkban vásározni. Most mi adhattunk valami nagyon keveset vissza abból, amit annak idején kaptunk. Jó volt látni, hogy most is tele van az iskola lelkes, tenni akaró diákokkal és tanárokkal. Talán egyszer majd közülük is ilyen jó munkatársak kerülnek ki? :)

Miért éppen bárány? - avagy így született Beeerci és Blanka

Miért éppen bárány? Lehetett volna kacsa, vagy csibe, vagy nyuszi. Ja, hogy az már van? Igen, nyuszi már van, és nem húsvéti, mégis van, aki húsvéti ajándéknak rendeli, de mégis kellett valami alkalmi. Nem azért, mert mindig elő kell rukkolni valamivel, nem azért, mert bármilyen nyomás helyeződött volna ránk, hanem azért, mert mi vágytunk rá.

Beeerci és Blanka itt rendelhető meg!

A fonalboltokat járva az ember mindig kap ihletet egy következő figurához, vagy ötlethez. Általában egyedül járok anyagot beszerezni, így vagy tolmácsolom Andinak ötleteimet, vagy meg is veszek 1-1 gombolyagot az ominózus fonalból, hogy együtt tudjunk gondolkozni tovább. Nem mindig lesz belőle valami, de fontos az inspiráció és az új anyagok felfedezése is.

A szőrös fonal már régi ismerős volt, hiszen Oszkár sörénye is ilyenből készült. Már akkor tudtuk, hogy ez a fonal mást is rejteget számunkra. Aztán jött a tél, vége lett a karácsonyi őrületnek, és ahogyan nekiültünk tervezni a tavaszt, felvetődött a húsvét kérdése is.


Így vagy úgy, ez az ünnep sokak számára fontos. Erősen jelen vannak a húsvét szimbólumai is: a színes virágok, tojások, kis fészkek, csibék, kiskacsák, nyuszik és bárányok. Szeretem ezeket a dekorációkat, mert annyira tavasziak, frissek, és a sötét tél után jól esik így dekorálni a lakást. Nem is szoktam megvárni vele a húsvétot!

Hát ezért szerettünk volna valami "freshkás" húsvétit is. Nem kellett sokat gondolkodni, mert kérték is, hogy legyen bárány. A tervezés, és a kivitelezés most is sok időt vett igénybe, mire megszületett Beeerci és Blanka. "Ez legyen kisebb, az orra nagyobb, vagy legyen inkább két pont? Mégis inkább karika. Rózsaszín, sárga, kék... kicsit szőrős, vagy nagyon? MOST JÓÓÓÓ "
Amikor imádjuk, amikor nehezen engedjük el az első elkészült darabokat, akkor tudjuk, igazi freshkás cukiságot alkottunk megint :)

Beeerci és Blanka csak limitált példányszámban kapható, de hogy miért? Erről majd egy másik alkalommal írok. ;)

Kokárdás poszt

A mai WAMP-ra már jó előrelátóan készülünk pár kokárdával.
Azaz elsősorban Tünde, hiszen egy kokárdán már nincs olyan sok tervezni való (megtervezte a történelem), én viszont horgolni nem tudok! ;)

Tünde még annak is jól utána olvasott, hogy most akkor kívülről befelé vagy belülről kifelé jönnek-e helyesen a színek. Mint kiderült, az a jó, ha a piros van kívül és csak valami városi legendából lett az, hogy az az olaszoké, és a miénk pont fordítva kell, hogy legyen. Állítólag a korabeli rajzokon is kívül van a piros.

Persze alapvetően azt hiszem tökéletesen mindegy, ki melyik színt hordja kívül, a lényeg úgyis az, amit neki jelent belül. Ne azt nézzük, miért és hogyan viseli a másik, azzal foglalkozzunk, mi hogyan és miért viseljük!
Tudom, nehéz meghallani a saját gondolatainkat ebben a mai hangzavarban, mikor mindenki folyamatosan a másikra mutogat, és óbégat a médiában és a magánéletben egyaránt, de talán ez jó alkalom lehet arra, hogy megálljunk, és átgondoljuk, miért is hordjuk vagy éppen nem hordjuk március 15-én a kokárdát.

Számomra a kokárda valami gondok, nézeteltérések és egyet nem értések fölött álló szimbólum.
Nemzet, amihez mindenki tartozhat, aki úgy érzi, aki akar.

Jó lenne, ha ezt mindenki hinné, jó lenne, ha mindenki viselné, jó lenne, ha a kokárda MINDENKIÉ lenne!