2013. március 3., vasárnap

Kokárdás poszt

A mai WAMP-ra már jó előrelátóan készülünk pár kokárdával.
Azaz elsősorban Tünde, hiszen egy kokárdán már nincs olyan sok tervezni való (megtervezte a történelem), én viszont horgolni nem tudok! ;)

Tünde még annak is jól utána olvasott, hogy most akkor kívülről befelé vagy belülről kifelé jönnek-e helyesen a színek. Mint kiderült, az a jó, ha a piros van kívül és csak valami városi legendából lett az, hogy az az olaszoké, és a miénk pont fordítva kell, hogy legyen. Állítólag a korabeli rajzokon is kívül van a piros.



Persze alapvetően azt hiszem tökéletesen mindegy, ki melyik színt hordja kívül, a lényeg úgyis az, amit neki jelent belül. Ne azt nézzük, miért és hogyan viseli a másik, azzal foglalkozzunk, mi hogyan és miért viseljük!
Tudom, nehéz meghallani a saját gondolatainkat ebben a mai hangzavarban, mikor mindenki folyamatosan a másikra mutogat, és óbégat a médiában és a magánéletben egyaránt, de talán ez jó alkalom lehet arra, hogy megálljunk, és átgondoljuk, miért is hordjuk vagy éppen nem hordjuk március 15-én a kokárdát.

Számomra a kokárda valami gondok, nézeteltérések és egyet nem értések fölött álló szimbólum.
Nemzet, amihez mindenki tartozhat, aki úgy érzi, aki akar.

Jó lenne, ha ezt mindenki hinné, jó lenne, ha mindenki viselné, jó lenne, ha a kokárda MINDENKIÉ lenne!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése