Nekem a kreativitás sokáig a művészettel, feltalálással, a vadi új megalkotásával volt egyenlő. Ebben az értelemben nem tartottam magam kreatívnak, csak egy embernek, aki mindig szeret valamit "matatni", készíteni. A saját korlátain belül persze, mert sok mindent nem tudok. A gyerekekkel itthon töltött évek alatt a kézimunka önkifejezési eszközzé, és olyan örömforrássá vált, ami feledtette a házimunka sziszifuszi értelmetlenségét. Mert ha az ember 2 gyerek után összepakol, annak fél percig sincs látványos eredménye, és legfeljebb a hazaeső férj fogja díjazni, hogy be tud lépni a lakásba. De amikor reggel szépen felöltözik a család, és mindenkin egy általad horgolt/kötött sapka díszeleg, akkor nyugodt szívvel nézel hátra az aktuális kupira, mert úgy érzed, valami maradandóbbat alkottál.
Összekerültünk Andival, aki viszont az én korábbi fogalmaim szerint is igencsak kreatívnak mondható. Eredeti ötletek, figurák, kézügyesség, és hatalmas lelkesedés, motiváció. És azt tapasztaltuk, hogy együtt valami egészen mást is létre tudunk hozni.
Tudjuk, hogy valamit szeretnénk, de még nem áll össze, hogyan. Aztán egyszercsak jön egy gondolat, egy ötlet. Az egyikünk továbbgondolja, és végül összeáll mindkettőnkben a kép. Megszületik egy figura, és azt tudjuk mondani, ez igen! Ilyennek képzeltem. Megfogalmazódik egy ötlet, amiről tudjuk, hogy jó, és majd eljön az ideje, amikor megvalósul. Néha csak ámulunk, honnan jött ez a gondolat. Máskor be tudjuk fejezni egymás ötletét. Van, hogy nem is kell hosszasan taglalni, mit, hogyan képzeltünk el, mert értjük egymás gondolatait. Együtt átélhetjük és megvalósíthatjuk a kreativitás különböző szintjeit az önkifejezéstől egészen az újdonság alkotásáig.
BRAVÓ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
VálaszTörlés