2013. augusztus 1., csütörtök

A Borka sztori röviden :)

Az úúúúgy kezdődött, hogy lett nekem egy nagyon jó barátnőm ezer éve, Borka. aki szépen lassan, de annál nagyobb lelkesedéssel elkezdte kedvelni a koalákat. Nincs ezen semmi meglepő, a koalák nagyon cukik :) Bevallom, arra már nem emlékszem, hogy ez már megismerkedésünkkor is így volt-e, vagy azóta alakult ki, de az idő múlásával egyre határozottabb lett a lelkesedés, ez biztos.

Tehát Borka szereti a koalákat. Nagyon. Kapott is tőlem már mindenfélét: kapott szőrös mágnes koalát, fából faragott mágnes koalát illetve az esküvőjére terveztem nekik saját, egyedi koalás hűtőmágnest is (mert  Borka a hűtőmágneseket is nagyon szereti :))

Borka esküvői mágnese

Innen már nem nehéz kitalálni a sztorit. Eszembe jutott, hogy most aztán, mikor saját állatsereget tervezünk Tündével, mi sem magától értetődőbb, minthogy Borka szülinapjára kap egy egyedi tervezésű, igazi freshka koalát. Pont nem is volt más tervezni való a fejünkben, így jól neki is láttunk.

A koalához egy új freshka "fazont" is ki kellett alakítani, szóval dolgoztunk vele rendesen, de a végeredmény szerintünk nagyon cuki! És persze, ha már az Ő tiszteletére terveztük, akkor nem is lehet máshogy hívni. Így lett Borka, Borka.


Ui: Borka férje egyébként nem Brúnó. Csak nálunk :)

1 megjegyzés: